Join the VIP club now
  • Temples
  • Evangelical church - Siófok
https://trevinfo.hu/media/com_jbusinessdirectory/pictures/companies/78/evangelikus-templom-siofok_1740408460.jpeg

Evangelical church - Siófok

Business Details
A siófoki evangélikus templom Somogy megye egyik különleges épülete, a város egyik jelképe. A Makovecz Imre tervei alapján organikus stílusban épült templom 2014 óta országos műemléki védelem alatt áll, 2015-ben pedig megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet is. Siófokon az 1930-as években néhány evangélikus család élt. Bár a gyülekezetet még Enyingen szervezték az evangélikusok, 1934-ből már származik feljegyzés arról, hogy Siófokon is tartottak istentiszteletet. 1935-től Komjáthy Lajos havi négy alkalommal (kezdetben csak nyáron) járt ki Siófokra, ahol akkor még a református templomban prédikált. 1943-ban Buthy Dénes lelkész Enyingről Siófokra költözött, innentől kezdve pedig a gyülekezet nevébe (Enying - Siófoki Missziói Gyülekezet) is bekerült a város neve. Sándy Gyula még templomot is tervezett nekik, ám a háború miatt a terv nem valósult meg, ezért a Fő utcában béreltek maguknak egy gyülekezeti házat, amit aztán 1948-ban meg is vásároltak.
Discount:
It does not give a discount
Map Location
BUSINESS REVIEWS
0.0
based on 0 Reviews
5 Star
0
4 Star
0
3 Star
0
2 Star
0
1 Star
0

There are no reviews at the moment

Claim Business
Claim listing is the best way to manage and protect your business.

Claim Business
company map
  • 220 Fő utca, Siófok 8600
St. Stephen's Basilica

The St. Stephen's Basilica in Budapest (Parish Church of Lipótvár) is the co-department of Esztergom-Budapest. The Neo-Renaissance Church is one of Hungary's most important ecclesiastical…

Public Toilet – Honvéd Square

Public Toilet – Honvéd Square (corner of Markó u. and Szemere u.)

Public Toilet – St. Stephen's Basilica

Public Toilet – next to the St. Stephen's Basilica

Public Toilet – János Hospital

Public Toilet – Next to János Hospital

Rákóczi kert playground

The Rákóczi Garden in Csepel is a place worth visiting from further afield, as in addition to the playground, sports fields, cauldron areas and a community space have also opened, where…

Lukács spa

The springs at the foot of Szemlő Mountain were already known and used by the Romans. An inscription from the time of Emperor Claudius mentions the upper and lower warm water springs flowing…

Public Toilet – Nyugati Square

Public Toilet – Nyugati Square Underpass

Public toilet - Horváth Mihály square

Public toilet Horváth Mihály square

megbizhato elfogadohely
 
All rights reserved! 2006 - 2026 Holaludjak.hu - Dunakartya.hu - Trevinfo.com

Login