Join the VIP club now
  • Temples
  • Evangelical church - Siófok
https://trevinfo.hu/media/com_jbusinessdirectory/pictures/companies/78/evangelikus-templom-siofok_1740408460.jpeg

Evangelical church - Siófok

Vállalkozás adatai
A siófoki evangélikus templom Somogy megye egyik különleges épülete, a város egyik jelképe. A Makovecz Imre tervei alapján organikus stílusban épült templom 2014 óta országos műemléki védelem alatt áll, 2015-ben pedig megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet is. Siófokon az 1930-as években néhány evangélikus család élt. Bár a gyülekezetet még Enyingen szervezték az evangélikusok, 1934-ből már származik feljegyzés arról, hogy Siófokon is tartottak istentiszteletet. 1935-től Komjáthy Lajos havi négy alkalommal (kezdetben csak nyáron) járt ki Siófokra, ahol akkor még a református templomban prédikált. 1943-ban Buthy Dénes lelkész Enyingről Siófokra költözött, innentől kezdve pedig a gyülekezet nevébe (Enying - Siófoki Missziói Gyülekezet) is bekerült a város neve. Sándy Gyula még templomot is tervezett nekik, ám a háború miatt a terv nem valósult meg, ezért a Fő utcában béreltek maguknak egy gyülekezeti házat, amit aztán 1948-ban meg is vásároltak.
Discount:
It does not give a discount
Térkép
VÉLEMÉNYEK
0.0
átlag alapján 0 Vélemények
5 csillagos
0
4 csillag
0
3 csillag
0
2 csillag
0
1 csillag
0

Jelenleg nincsenek vélemények

Vállalkozás igénylése
A vállalkozásnak nincs kezelője. Ha az Öné, úgy az igényléshez töltse ki a hiányzó adatokat!

Vállalkozás igénylése
company map
  • 220 Fő utca, Siófok 8600
Public Toilet – Mechwart Square

Public Toilet – Mechwart Square

Public Toilet – Blaha Lujza Square

Public Toilet – Blaha Lujza Square

Rizmajer Beerhouse Moricz

The third Rizmajer beerhouse opened its doors at Móricz Zsigmond körtér in May 2022. Following our Rizmajer Beerhouse - Csepel with a past reaching back to 2012 and our relatively new unit…

Museum of Ethnography

The Ethnographic Museum is a national museum, which was built at the gate of Városliget, along Dózsa György út, as part of the Liget Budapest Project, specifically for the museum.

Public Toilet – Határ Road

Public Toilet – Határ Road Underpass

Public Toilet – Vérmező Park

Public Toilet – Vérmező Park

Apáthy-rock

Budapest II. district, in the southern part of the Nyék district, is a spectacular rock formation jutting out to the southwest of the main block of the 376-meter-high Látó-hegy.

Public Toilet – Gellért hill

Public Toilet – Gellért hill - Szirtes Street

megbizhato elfogadohely
 
All rights reserved! 2006 - 2026 Holaludjak.hu - Dunakartya.hu - Trevinfo.com

Login